2 éj Havanna - 1 éj Santiago de Cuba - 1 éj Camaguey - 1 éj Sancti Spiritus - 1 éj Trinidad - 2 éj Havanna
Kuba a Karib-tenger legnagyobb szigetországa, fővárosa a legendás Havanna. Egy sokszínű ország, melyet kulturális és történelmi gazdasága, építészeti remekei, és egyedi hangulata teszi az egyik legnépszerűbb karibi célponttá. A mintegy 2 milliós hamisítatlan karibi nagyváros erőteljes hatással van minden idelátogatóra. Aki Kubába látogat az egy időutazáson is részt vesz, hiszen itt egyszerre van jelen a koloniális kor cukorbáróinak régmúlt gazdasága, az '50-es évek amerikai maffiájának kézjegye, és a retro, a szocializmus, mely egy sajátos hangulatot áraszt. Havannában minden utcasarok egy külön fotó-téma, békebeli hangulata a globalizációtól való érintetlensége, számunkra már ismeretlen nyugalmat áraszt. Ugyanakkor a látnivalók mellett pezsgő éjszakai élet is várja a turistát, kitűnő salsa- és jazz klubok, szórakozóhelyek egész sora kínál igényes szórakozást akár minden nap.
A „Nagy Körutazás Kubában" program Kuba egészét bejáró nagy túra, mely lehetőséget nyújt e sokszínű ország egészének megismerésére. Különlegessége, hogy az ország Nyugati csücskétől kezdve egészen az ország Keleti részének fővárosáig Santiago de Cuba-ig bejárja az egész országot. A kivételesen gazdag programban valamennyi látnivaló megtekintése szerepel, ugyanakkor a körutazás tempója nem feszített. Santiago de Cuba-ból belső repülőjárattal térünk vissza. A körutazás Varaderoi pihenéssel zárul az All inclusive hotelek nyújtotta kényelemben. A körutazás egy kiváló kombinációja az országjárásnak, mely segítségével megismerhető az „igazi" Kuba, és a tengerparti pihenésnek. A programot azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek az ország kultúrája és történelme iránt, szeretik az aktív kikapcsolódást, és minél több látnivalóval, élménnyel kívánnak hazatérni.
Hotelek:
Havanna: Hotel Memories Miramar 4* vagy hasonló
Santiago de Cuba: Hotel Casa Granda 3* vagy hasonló
Camaguey: Grand Hotel Camaguey 3* vagy hasonló
Sancti Spiritus: Hotel Plaza 3* vagy hasonló
Trinidad: Hotel Costa Sur 3* vagy hasonló
A körutazás kiegészíthető All Inclusive nyaralással Varadero-n vagy Cayo Largo-n igény szerint!
Időtartam
9 nap / 8 éj
Ellátás
- Reggeli (CP)
Transzfer
Kollektív transzferek a körutazás során
Útiterv
1. nap Érkezés / Havanna
Megérkezés Kubába a délutáni órákban. Transzfer a hotelbe. Szálláshely elfoglalása.
Ellátás: nincs. Vacsora csomag foglalható.
2. nap Havanna
Havanna – Rum Múzeum – Hemingway
Reggeli után egész napos városnézésre indulunk a Latin-Amerika Párizsának is nevezett Havannában. Havanna mindenkit rabul ejt. Az egyedülálló hangulatú, igazi karibi nagyváros, egy időutazásra csábít minket, ahol egyszerre van jelen a Koloniális kor gyönyörű épületeivel, az ’50-es évek amerikai maffiájának kézjegye, a letűnt korok gazdagsága, és a jelen, a retro, a szocializmus. Panoráma városnézésre indulunk először Havanna modern városrészébe, átszeljük Havanna híres tengerparti sétányát a Malecon-t, mely a helyiek egyik kedvenc találkozóhelye, megcsodáljuk a Paseo-n lévő villákat, majd megállunk a Forradalom téren, ahol a José Marti emlékmű található. Visszafelé a világhírű, több mint 500 mauzóleummal és a leggazdagabb szoborparkkal rendelkező Colon temető mellett vezet utunk az óvárosba. Megismerkedünk a rumkészítéssel, a cukornád termesztés és feldolgozás lépéseitől végig követve a folyamatot egészen az érlelésig, hordóba töltésig, palackozásig, melyet kóstolóval zárunk. Lehetőség eredeti Havana Club relikviák vásárlására, valamint a jellegzetes kubai ital a cukornád lé a Guarapo és az abból készült kitűnő kubai koktélkülönlegesség a Guanabana koktél megkóstolására. Ezt követően az óváros gyalogos felfedezésére indulunk, ahol egymást érik a kulturális és történelmi látnivalók, és amely 1988 óta az UNESCO világörökség része. Megtekintjük a Plaza de Armas-t a „Fegyverek terét”, a Kormányzói palotát, közben régiségekre vadászunk a helyi, autentikus antik piacon, átsétálunk a Plaza San Francisco-ra ahol megnézzük a Tőzsde palotát és az Assisi Szent Ferenc templomot, majd a Katedrális tér és a Plaza Vieja az „Öreg tér” megtekintése következik. Megebédelünk egy tipikus, helyi étteremben. Az ebédet követően pedig Hemingway nyomába szegődünk, ellátogatunk a híres Ambos Mundos hotelbe, ahol az „Akiért a harang szól” című műve is született, itt megtekintjük a hotelszobáját és az abban rendezett tematikus kiállítást. Majd betérünk Hemingway kedvenc törzshelyeire a La Bodeguita del Medio és a La Floridita bárokba, ahonnan a világhírű „Mojito” és „Daiquiri” koktélok indultak hódító útjukra. Majd megtekintjük a Forradalmi múzeum szabadtéri tárlatát, ahol a híres Granma hajót is láthatjuk melyen Fidel és a többi forradalmár partra szállt, hogy a forradalmat elindítsák. Este szabadprogram.
Ellátás: reggeli, opcionális ebéd a program során. Ebéd csomag és teljes ellátás felár ellenében rendelhető.
3. nap Santiago de Cuba
Santiago de Cuba
Svédasztalos reggeli a szállodában, majd transzfer a repülőtérre, utazás Santiago de Cuba-ba. Városnézés Kuba második legnagyobb városában, az itt élő túlnyomórészt fekete bőrű lakosság miatt az ország fekete fővárosaként is emlegetett Santiago de Cubában. Santiago de Cuba maga is egy külön legenda Kubán belül, hiszen ez volt az ország első fővárosa, a helyiek közül sokan még mind a mai napig Santiago-t tekintik Kuba fővárosának! Itt találhatóak az ország legrégibb palotái és leggazdagabb múzeumai, valamint itt kerül megrendezésre minden év Júniusában a híres Santiago-i Karnevál is. A kubai vendégszeretet világhírű, azonban a Santiago-i emberek kedvessége, szelídsége, segítőkészsége külön említést érdemel. Utunk először a Parque Cespedes parkba vezet, amely a város főtere, Kuba legrégibb tere. Itt megtekintjük az impozáns Katedrálist, mely fenségesen magasodik a főtér fölé. Majd Latin-Amerika meghódítójának, Diego Velazquez szülőházának a megtekintése következik, amit Kuba legrégebbi házaként tartanak számon. Utunkat Santiago de Cuba belvárosában folytatjuk, a két híres tér a „Dolores” és a „Marte” „megtekintésével. Következő látványosság, az UNESCO világörökség részévé nyilvánított El Castillo de Morro erőd megtekintése, mely fontos szerepet játszott a függetlenségi háborúban, a falai tövében dőlt el a kubai függetlenség sorsa, az amerikai-spanyol hajóhad összecsapásakor. Az erődben található Hadtörténeti múzeumban őrzik a kalózok elleni harc és a függetlenségi háború relikviáit. Ebéd a Morro erődben, csodálatos kilátással a Karib-tengerre. Ebéd után látogatás a Santa Ifigenia temetőben, ahol Kuba leghíresebb költőjének és nemzeti hősének, José Martinak a síremlékét, valamint a híres őrségváltást tekintjük meg, mely a speciálisan kiválasztott katonák díszsorfala között történik. Délután visszatérés a hotelbe, este szabad program. Érdemes ellátogatni a Casa de la Trova-ba, ahol helyi zenészek és táncosok mutatják be tudásukat és mi is táncra perdülhetünk velük, tökélyre fejleszthetjük tánctudásunkat, a helyi nagyszerű táncosokkal. A Santiagoiak a kubaiak közül is kitűnnek ritmusérzékükkel és tánctudásukkal.

4. nap Camagüey
Santiago de Cuba – El Cobre - Bayamo - Camagüey
Svédasztalos reggeli a szállodában, majd indulás Camagüey-be, az ország negyedik legnagyobb városa felé. Először zarándokútra indulunk, és ellátogatunk El Cobre-ba, ahol a híres Mária Kegyhely található. El Cobre egy különleges, természetfeletti erőkkel megáldott Szent hely. Minden Kubai élete során legalább egy alkalommal elzarándokol az El Cobre-ban található Mária szoborhoz, ami Kuba védőszentje. A kubaiak hozzá fohászkodnak segítségért. A helyhez több legenda, spontán gyógyulás, és csodatétel története kötődik. Maga a Mária szobor Kubába kerülése is egy csodával határos történet, melyet majd megismerhetünk. A legértékesebb és legkülönlegesebb állomása körutazásunknak. Majd továbbindulunk, a következő megállónk Bayamo, a Kubai Forradalom és a Kubai nemzet bölcsője. A város a kubai nemzettudatáról híres, itt született Carlos Manuel de Céspedes a kubai függetlenségi háború elindítója, valamint Bayamo-ban született Kuba nemzeti himnusza is. A város e két fontos szülöttének emlékművét megtekintjük a város főterén. Ebéd a város híres hotelében a Hotel Royalton-ban. Ebéd után tovább indulás Camagüey-be. Megérkezés a késő délutáni órákban, szállás elfoglalása. Este szabad program.

5. nap Sancti Spiritus
Camagüey – Sancti Spiritus
Svédasztalos reggeli a szállodában, majd városnézés Camagüey-ben, az ország harmadik legnagyobb, a gyarmati időket idéző városában. A város különlegessége girbe-gurba utcái, melyet a kalózok elleni védelemre építettek teljesen átláthatatlanná. Egyedül szinte lehetetlen az eligazodás, kivétel a kalózoknak, akik persze gond nélkül fejtették meg anno ezt az igazi útvesztőt! Végig tekergünk a város utcácskáin, megtekintjük a Katedrálist, valamint a város híres szülötteinek Ignacio de Agramonténak a Függetlenségi háború hadvezérének és Kuba nemzeti hősének, valamint Nicolas Guillennek, Kuba nemzeti költőjének szülőházát. Majd elsétálunk a San Juan de Dios térig, amely még a mai napig hűen őrzi a koloniális kort, épületei szinte eredeti állapotban maradtak fenn, a koloniális korban játszódó filmek visszatérő, élő helyszínéül szolgál. Továbbindulunk Sancti Spiritus felé, az ország déli része felé haladva. Útunk az ország legfőbb mezőgazdasági területein visz keresztül, ahol egymást érik az ananász, citrus és cukornád ültetvények. Az ország ezen részét, Ciego de Avila tartományt ezért az ország éléskamrájának is nevezik. Útközben ebéd. Majd délután megérkezés Sancti Spiritus-ba az 1514-ben alapított koloniális kisvárosba, mely szinte eredeti állapotban megőrzött koloniális belvárosáról híres. Itt panoráma városnézés. Itt található Kuba legrégibb kőhídja is, a Yayabo híd, mely gyalogos távolságra található a szállodánktól. Szállás elfoglalása, este szabadprogram, a koloniális kisváros éjszakai életének felfedezése. Kihagyhatatlan lehetőség ismét ellátogatni a híres Casa de la Trova-ba, ahol igazi, autentikus salsa buliban lehet részünk, együtt táncolhatunk a helyiekkel, elleshetjük, hogyan táncolják a vérbeli kubaiak a Salsát és élvezhetjük a helyi kubai zenekar által játszott karibi dallamokat.

6. nap Trinidad
Sancti Spiritus – Escambray hegység – Cukormalmok Völgye – Trinidad
Reggeli a hotelben. Ma egy igazi „Kubai nap” vár ránk. Indulás Kuba második legnagyobb hegyéhez, az Escambray hegységhez. A hegység nem csak gazdag élővilágáról híres, hanem különleges éghajlatválasztó szerepéről is. Míg Északi oldala buja, szubtrópusi növényzettel övezett, és csapadékos, oldalában kiváló kávétermő vidékkel, addig Déli oldala már egy szárazabb éghajlat, rengeteg Agavé és más szárazégövi növény borítja. Utunk a hegység Déli oldalához vezet, egy a hegy lábánál megbúvó igazi Kubai Finca-hoz. A kubai farmon ismerhető meg az „igazi Kuba”, a vidéki élet mindennapjai. A farmon lovagolhatunk is. Itt meg is ebédelünk, megismerkedünk a tipikus kubai fogásokkal. Kis karibi sziesztát követően indulunk tovább a híres Cukormalmok völgyébe, mely szintén az UNESCO világörökség része, a Manaca Iznaga cukornádültetvény és az egykori uradalom megtekintése. Itt lehetőség nyílik Kuba védjegyének a Manaca Iznaga toronynak a megmászására, mely 7 emelet magas, és melyről csodálatos panoráma tárul elénk. Továbbindulás Trinidad-ba a több mint 500 éve alapított koloniális kisvárosba, mely egykor cukorültetvényeinek köszönhette gazdagságát. Ismét egy újabb arcát fedezzük fel Kubának. Utazásunk nem csak térben történik, hanem időben is, Trinidad különlegessége, hogy sértetlenül megőrizte a koloniális kor hangulatát. Girbe-gurba kis utcácskáin sétálva az az érzésünk, mintha visszarepültünk volna az időben. Városnézés az UNESCO világörökség részévé nyilvánított óvárosban, Plaza Mayor, Contra Bandido torony, Katedrális, La Santissima Trinidad tér és a Romantikus Múzeum tárlatának megtekintése. A múzeumnak az egykori Borrell család, a város leggazdagabb családjának palotája ad otthont, balusztrádos udvar, márvány padlók, neoklasszicista dekoráció, freskók között sétálva tekinthetjük meg a város leggazdagabb cukornád kereskedő családjának használati tárgyaiból összeállított kiállítást. Majd tovább sétálunk az óvárosban és betérünk a híres Canchanchara bárba, ahol megkóstolható Trinidad autentikus itala, a cukornádpálinkából és mézből, máig eredeti recept alapján készített különleges Canchanchara koktél. Szállás elfoglalása, este szabad program.

7. nap Havanna
Cienfuegos – Guama – Havanna
Reggeli a szállodában, majd továbbindulás Cienfuegosba. Városnézés az UNESCO világörökség városban, majd indulás Kuba legjelentősebb természetvédelmi területére, a madár- és állatvilágáról híres Zapata félszigetre, ahol a Montemar Nemzeti Park található. Első állomásunk Guama, a Nemzeti Park fő látványossága. Itt egy motorcsónaktúrára indulunk a tengerbe vezető természetes lagúnán, a Laguna de Tresoro-n, ahol az érintetlen természetben vízi madarakat figyelhetünk meg, és termeszvárakat is láthatunk. Majd kikötünk a Taino indiánok szigetén, ahol az Aldea Taino rekonstruált indiánfalut tekintjük meg, megismerkedünk az őslakos indiánok szokásaival. Motorcsónakkal érkezünk vissza a kikötőbe és látogatást teszünk Kuba legnagyobb krokodilfarmján, ahol természetes körülmények között, közvetlen közelről figyelhetjük meg az óriáshüllőket, több százat is egyszerre. Meglátogatjuk a krokodil óvodát is, itt a bátrabbak kézbe is vehetik a még veszélytelen újszülötteket. Ebéd egy helyi étteremben, ahol a bátrabbak még a krokodilhúst is kipróbálhatják. Ebéd után továbbindulás Havannába. Megérkezés a délutáni órákban, szállás elfoglalása. Este szabad program.

8. nap Havanna
Havanna – Viñales - Havanna
Reggeli után egész napos kirándulásra indulunk az ország nyugati részébe, Piñar del Rio tartományba a Havannától 170 km-re lévő festői szépségű Viñales völgybe, melyet az UNESCO 1999-ben a világörökség részévé nyilvánított. Piñar del Rio tartományt az ország „zöld” részének is nevezik, utunk a zöldellő dohányültetvények mentén vezet. Az itt található különleges klíma a titka a kiváló kubai dohánynak, a híres kubai szivar alapanyagának. A mai napon megismerkedünk a szivarkészítéssel, a dohánytermesztéstől és feldolgozástól egészen a szivarsodrásig. Mindezt autentikus formában, betérve egy igazi kubai dohánytermesztő családhoz, ahol végigvezetnek az ültetvényen, bemehetünk a dohányszárító csűrbe és szemügyre vesszük a tömött sorokban több méter magasról lógó érlelődő dohányleveleket. Közben megtanuljuk, hogyan ismerhetjük fel a jó minőségű dohánylevelet. Majd pedig megismerjük a szivarsodrás művészetét, a szemünk előtt készítik el a híres kubai szivarok egyikét. Utunk következő állomása a páratlan szépségű Viñales völgy, ahol a kilátónál megállva gyönyörködhetünk abban a lélegzetelállító panorámában, melyet a távoli „Mogote-k” vagy Boglya hegyek és az alattuk meghúzódó táj nyújt, és méltán lett a világörökség része. Ezt követően megebédelünk egy helyi étteremben. Majd pedig barlangi gyalogtúrára indulunk az indiánbarlangban, és csónakázunk a barlangi folyón. Programunk zárásaként megtekintjük a híres ókort ábrázoló falfestményt, a „Mura de la Prehistoria-t”, mely egyedülálló technikájával és gigantikus méretével nyűgöz le bennünket. Késő délután visszatérés Havannába.
Este szabadprogram.

9. nap: Elutazás
Délelőtt szabad program. Délig kijelentkezés a hotelből. A szálloda szolgáltatásait egészen az elutazásig igénybe lehet venni. Extra térítés ellenében a helyszínen „Late check out” szolgáltatás igényelhető. Délután transzfer a repülőtérre. Elutazás.
Ellátás: reggeli
A körutazás teljes ellátással kiegészihető: 300 USD/fő
A KÖRUTAZÁS TENGERPARTI NYARALÓ CSOMAGGAL KIEGÉSZíTHETŐ, IGÉNY SZERINT!

Ár tartalmazza
- Kollektív transzferek (in/out/interhotel)
- Magyar nyelvű asszisztencia Kubában
- Elhelyezés a választott hotelekben DBL/SGL standard szobákban
- Kubai belső repülőjegy illetékekkel és transzferrel
- Hotelek helyi csillagbesorolás szerint
- Információs találkozó a hotelben
- Vészhelyzet esetén 24 órás magyar telefonügyelet
- Lehetőség fakultatív programokon történő részvételre a helyszínen, melyek közül a kultúrális programokat magyar nyelven biztosítjuk, igény szerint.
- Private guide
- Angol nyelvű idegenvezetés
Ár nem tartalmazza
- Utasbiztosítás (2010. Május 1-től Kubába történő beutazáshoz szükséges betegség/baleset biztosítás minden utas számára)
- Kubai vízum (túristakártya)
- Programlerásban nem szereplő egyéb fakultatív programok költségei
- Borravalók
- Az ajánlatban nem meghatározott egyéb szolgáltatások költségei
- Nemzetközi repülőjegy, illeték
- Programleírásban nem szereplő étel-, és italfogyasztás
Foglalási feltételek
Szállás: 2 éj Havannában, 1 éj Santiago de Cuba-ban, 1 éj Camaguey-ben, 1 éj Sancti Spiritus-ban, 1 éj Trinidadban, 2 éj Havannában a választott hotelkombinációkban, standard szobákban. A körutazás során kategóriát garantálunk, a hotelek a kapacitás függvényében változhatnak.
Foglalás: Minimum 31 nappal érkezés előtt. Az utasok útlevélben szereplő pontos neve a járatinformációk valamint a választott csomag nevének megadása szükséges! Hotelek lekérésre, kapacitás nem garantált. Fizetés: Legkésőbb 30 nappal érkezés előtt, átutalással. Lemondás/Módosítás: 31 napon túl kötbér nélküli. 30-15 napon belül a teljes csomag 50%-ka, valamint $35 adminisztrációs költség felszámításra kerül. 14 napon belül, vagy No Show esetén a teljes csomag felszámításra kerül! Visszaigazolt foglalások módosítása $35,-/módosítás. A csomag megrendelésével irodánk foglalási feltételeit (Terms&Conditions) automatikusan elfogadottnak tekintjük. Jelen feltételek egyéni foglalásokra vonatkoznak. Csoportos foglalás esetén a feltételek ettől eltérhetnek! Megrendelés/Információ: Marysol Travel Services S.A. E-mail: info @ marysoltravel.com Web.: www.marysoltravel.com Tel: +53 7 86 44 555 Cell: +53 5 263 1786 / Kuba