|
KUBA
Kuba az Antillák legnagyobb szigete. A fő szigetet, - melynek területe akkora, mint Florida kétharmada tekervényes szigetvilág övezi, körülbelül 4500 korallszigettel, úgynevezett "Cayo"-val. Ezek közül a legnagyobb "Isla de la Juventud" az Ifjúság szigete. Kuba változatos felszine 110.992 km2-en terül el. A karibi ország a Mexikói-öböl bejáratánál fekszik 140 km-re a Bahamáktól, 146 km-re Jamaikától, 180km-re Floridától és 210 km-re Cancuntól.
FÖLDRAJZ
Kuba egy meglehetősen hosszú és viszonylag széles sziget. Két legtávolabbi pontja, Cabo de San Antonio és Punta de Maisí 1200 km távolságra fekszenek egymástól. A sziget legszélesebb részén 210 km, legkeskenyebb szakaszán 32 kilométer a távolság. Az ország domborzatára a síkságok jellemzőek, ugyanakkor négy hegyvonulat is található Kuba területén: Nyugaton a Guaniguanico hegység, Keleten a Sagua-Baracoa és a Sierra Maestra hegységek határolják, míg közöttük a ország középső térségében a Guamuhaya hegyek húzódnak meg. Az ország legmagasabb pontja Turquino, a Sierra Maestra hegységben található 1.974 méter magasan.
LAKOSSÁG
Kubának 11,2 millió lakosa van, 75%-uk városi környezetben él. Az átlagos népsűrűség 100,3 lakos/ km2. A legsűrűbben lakott részek Havanna (2,1 millió lakos), Santiago de Cuba (1,023,000 lakos) és Holguin (1,021,000 lakos). Az ország hivatalos nyelve a spanyol, azonban a turizmusban dolgozók többsége beszél angolul is.
ÁLLAMFORMA, ÁLLAMSZERVEZET
Kuba államformája Köztársaság. Az ország 14 provinciából áll, melyet 169 önkormányzat felügyel. Ezt egészíti ki Isla de la Juventud az "Ifjúság Szigete" mely egy kiemelt terület így egy külön önkormányzat hatáskörébe tartozik. A 14 provincia Nyugatról Keletre a következő: Pinal del Rio, Havana, Matanzas, Cienfuegos, Villa Clara, Sancti Spiritus, Ciego de Avila, Camagüey, Las Tunas, Holguin, Granma, Santiago de Cuba és Guantanamo.
OKTATÁS
Kubában az oktatás a felsőoktatási intézményeket is beleértve ingyenes, az első kilenc osztály elvégzése pedig kötelező 1961 óta. A Kubai Nemzeti Olvasási Kampány az elmúlt közel öt évtized során felszámolta az írástudatlanságot. Az ingyenes oktatásnak köszönhetően pedig magas a szakképzettek és a diplomások aránya.
TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS
Kubát az idők kezdete óta ellenséges idegenek ostromolják. Kr.e. 2000 óta ember lakta terület, első lakói Dél-Amerikából érkeztek oda, elsőként a sziboné és a guanahatabé törzs, majd később a taino és arawak törzsek jelentek meg, a spanyolok megérkezése előtt.
A gyarmattól a köztársaságig
Kubát Kolombusz Kristóf fedezte fel, 1492. Október 27-én az Újvilágba vezető első útja alkalmával. Diego Velasquez 1510-ben Kubába indult, hogy a spanyol korona uralma alá hajtsa a szigetet. 1511 és 1515 között Diego Velasquez vezette a sziget kolonizációját 7 városi kerületre osztva azt: Baracoa, Bayamo, Santiago de Cuba, Santísima Trinidad, Sancti Spíritus, Santa María del Puerto del Príncipe (Camagüey) és San Cristóbal de La Habana (Havana). A spanyol uralom négy évszázadig tartott, mely alatt az őslakos indián törzseket a könyörtelen kizsákmányolás és kegyetlen mészárlások következtében valamint a behurcolt különböző betegségeknek köszönhetően szinte teljesen kiirtották. A hiányzó munkaerő pótlására 1522-től a spanyolok afrikai rabszolgákat kezdtek szállítani Kubába. A törzseket azonban együtt hagyták, így a betelepített rabszolgák meg tudták őrizni törzsi kultúrájuk egy részét. A XVI. század közepétől a XVIII. század derekáig Kuba a gazdag spanyol kereskedők, kalózok és királyok hatalmi harcának középpontja lett. Az európai monarchiák a régió feletti uralomra törtek, a britek 1665-ben elfoglalták Jamaicát, míg a franciák 1697-ben Haitit, így Kubát ettől kezdve az állandó támadás veszélye fenyegette. 1762-ben Kubát el is foglalták a britek, és 11 hónapon keresztül uralták. Ez alatt az idő alatt nyílt kereskedelmet folytattak észak-amerikai gyarmataikkal. Az 1763-mas párizsi békeegyezmény útján került vissza végül Kuba a spanyolok kezébe, akik Floridát adták érte cserébe, viszont jóvátételként megkapták Louisianát is a franciáktól.
Kuba az 1820-as években a világ legnagyobb cukortermelője volt, és az Egyesült Államok beleszeretett. Annyira fontos volt számára a kubai cukor, hogy megakadályozta a Dél-Amerika nagy részét felszabadító Simón Bolívart abban, hogy függetlenné nyilvánítsa a szigetet. 1848 és 1854. között pedig először 100, majd pedig 130 millió USD-t ajánlott fel Spanyolországnak Kubáért cserébe, melyet a Spanyolok visszautasítottak. A spanyolok elleni első függetlenségi háború 1868-ban kezdődött, amikor Carlos Manuel de Céspedes spanyol cukornád-ültetvényes felszabadította rabszolgáit, majd bejelentette a felkelést és a rabszolgaság eltörlését, azonban ez egy csaknem 10 éves háborúskodássá fajult. 1878-ban El Zanjónnál végül sikerült aláírni a békepaktumot, melyben biztosították Kuba függetlenségét, a rabszolgák felszabadítását és amnesztiát adtak a felkelőknek.
Az 1880-as években a cukormalmok és az ültetvények fejlődésének hatására fellendült a vasútépítés, de a túl nagyra nőtt ültetvények csődbe mentek, és az amerikai befektetők fillérekért megszerezték őket. 1890-ben az Egyesült Államok és Kuba között szinte valamennyi kereskedelmi ágazatban eltörölték a vámtarifákat, mely ugyan jólétet teremtett, de teljesen kiszolgáltatta az országot a cukornak és az Egyesült Államoknak. Az egyetlen mezőgazdasági termékre alapozott kubai gazdaság az Egyesült Államok monopóliuma lett és egyes földbirtokosok már a csatlakozást is felajánlották a kapcsolat védelme érdekében. Ekkor lépett színre, az akkor már 14 éve száműzetésben élő író, költő és forradalmár, José Márti, aki megalapította 1892-ben a Kubai Forradalmi Pártot. Azonban 1895-ben a rendkívül feltűnő fehér lován Kuba keleti részén partra szállva lelőtték. A hősi halált halt José Márti Kuba nemzeti hőse lett, így mártírként mutatva példát kubaiak generációinak mind a mai napig. 1896-ban António Maceo vezetésével újabb függetlenségi harcok kezdődtek, azonban ezt a spanyolok egy éven belül leverték, de addigra már az egész országban teljes volt a zűrzavar. Mindeközben az Egyesült Államok ugrásra készen állt. Majd 1898. február 15-én a "Maine" nevű amerikai hadihajót Havannába küldték az "amerikai állampolgárok védelme érdekében". A Main azonban a havannai kikötőben váratlanul felrobbant és 266 amerikai tengerész meghalt. Ez az eset jó ürügyet szolgáltatott az Egyesült Államoknak a beavatkozásra. 300 USD-t ajánlottak Spanyolországnak Kubáért, majd amikor ezt elutasították a spanyolok, akkor kivonulásra szólították fel őket. Ekkor az amerikaiak megtámadták a spanyolokat, akik 1898. július 17-én megadták magukat. Kuba amerikai katonai elnyomás alá került.
A köztársaságtól a forradalomig
1902. május 20-án Kuba független köztársaság lett, de az Egyesült Államok közbenjárására Kubát gyenge, korrupt bábkormányok sora igazgatta, az első elnöktől Tomás Estrada Palmától egészen Fulgencio Batista tábornokig. Az 1920-as évekre Kuba termőföldjeinek kétharmada és a bányák többsége amerikai társaságok tulajdonába került. Fellendült a cukoripar, és az 1919-től 1933-ig tartó amerikai szesztilalom hatására virágzott az iváson, szerencsejátékon és prostitúción alapuló turizmus. Amikor a világválság után leestek az árak, Kubában káosz lett úrrá. Batista ekkor lépett be a hatalmi vákuumba. 1934-40. között a hadsereg vezérkari főnöke volt, majd 1940-ben szabályosán elnökké választották. Ezt két másik kormány követte mely szintén korrupt volt és gyenge, így 1952-ben Batista ismét katonai puccsot követett el, majd 1955-ben és 1958-ban a választásokat befolyásolva legitimmé tette hatalmát. Erre az időre Kuba termőföldjének már több mint fele, ipara és alapvető szolgáltatásai külföldi tulajdonba kerültek, Batista megvesztegethető cimborái pedig egyre gazdagodtak.
A kubai forradalom
Batista második puccsát követően Havannában forradalmi kör alakult, melynek többek közt már Fidel Castro is tagja volt. 1953. július 26-án Castro 119 lázadóval együtt megtámadta Santiago de Cuba-ban a stratégiai fontosságú Moncada laktanyát, amely azonban meghiúsult. A támadók egy részét elfogták, ki is végezték azonban Castronak és egy maroknyi emberének sikerült a hegyekbe menekülniük. Később azonban őket is elfogták, Castro-t 15 évnyi börtönre ítélték. Batista az 1955 februárjában csalással megnyert elnökválasztást követően több elítéltnek, köztük Castro-nak is kegyelmet adott, aki Mexikóba távozott, majd forradalmi csapatot szervezett és 1956. decdember 2-án 81 társával Orientében a Granma nevű hajó fedélzetéről partra szállt. A csoportot három nappal később Batista hadserege megsemmisítette, azonban Castro és 11 társa, köztük Ernesto Che Guevara, Fidel öccse Raúl és a két jövendő comandante Camilo Cienfuegos és Juan Almeida a Sierra Maestra erdeibe menekült. A gerillák tovább folytatták küzdelmüket, sorozatos támadásokat hajtottak végre a Batista uralom megdöntésére, és mindeközben egyre több követőjük akadt. Végül 1958 december 31-én Batista csapatai megadták magukat. Batista a Dominikai Köztársaságba menekült, de magával vitte az államkincstár mintegy 40 millió USD-os vagyonát. Kényelmesen élt Spanyolországban egészen 1973-ban bekövetkezett haláláig.
Fidel Castro-t 1959. január 16-án nevezték ki miniszterelnöknek. Forradalmi kormány alakult, mely első intézkedései között csökkentette a lakbér és villanyáram árakat, majd a 400 hektárnál nagyobb földterületeket államosította, magára haragítva az egyesült államokbeli társaságokat. Ezt követően tisztogatás történt a hivatalokban, melynek következtében sok bíró, ügyvéd, majd pedig szakemberek, vezetők és műszakiak hagyták el az országot, akik nem osztották Castro véleményét. 1959 és 1970 között fél millió kubai hagyta el az országot. Időközben az ország gazdasági helyzete egyre romlott. Az Egyesült Államok csökkentette a cukorimportot, azonban a Szovjetunió felajánlotta hogy megvásárolja a fennmaradó mennyiséget. Mindeközben Kuba államosította az amerikai tulajdonban lévő cukorgyárakat, telefon- és elektromos társaságokat a bankok többségét és diplomáciai kapcsolatot teremtett Kínával. Az Egyesült Államok 1961-ben teljes kereskedelmi embargót vezetett be, majd megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Kubával és megtiltotta állampolgárainak, hogy Kubába utazzanak.
A világszocializmus építése
A forradalom első évtizedére a hanyatlás nyomta rá a bélyegét. A gazdaság a hatalmas szovjet segélyinjekciók ellenére gyengélkedett, következetlenség, termeléscsökkenés, minőségromlás és túlduzzasztott bürokrácia jellemezte. Az egyetlen sikert az oktatás területén érték el, az analfabetizmus felszámolására indított kampány hatékonynak bizonyult. 1961-ben tanárok ezrei lepték el az országot és segítségükkel sikerült felszámolni az írástudatlanságot.
Az 1970-es évektől lassú javulás kezdődött, forradalompárti mérnökök és vezetők új generációja végezte el az egyetemet és vette át az emigránsok helyét. Több figyelmet fordítottak az alapos gazdasági tervezésre, és fokozatosan gépesítették a cukornádaratást. A kubaiak nagyobb kényelemben éltek, mely jó részt a szocialista államokkal való élénkülő kereskedelemnek köszönhettek. Ez idő alatt Kuba több, harmadik világbeli országnak is támogatta forradalmi tevékenységét, részt vettek Kongó, Bolívia és Angola szabadságharcaiban.
Az akkor már 25 éves, feje tetején álló, szovjet típusú gazdasági termelés azonban a minőség rovására ment és a tervszámok irreálisak voltak. 1968-ban elkezdődött a "hibák helyreigazítása", mely a bürokrácia felszámolására és a helyi döntéshozatal erősítésére irányult. A folyamat közepén azonban összeomlott a keleti blokk. Az évi 5 milliárd USD értékű kereskedelmi forgalom és a hitelek megszűnése a kubai gazdaság összeroppanását eredményezte. 1990 augusztusában Fidel Castro erős megszorításokkal járó, ötéves ún. "periodo especial"-t azaz speciális időszakot hirdetett meg. Intézményessé vált a fejadag és az átmeneti áramszünet, krónikussá vált a hiány, élelmet találni pedig mindennapos harc lett. Az Egyesült Államok pedig tovább szorította a hurkot a máig érvényben lévő 1992-es Torricelli-törvénnyel, mely megtiltja az amerikai társaságok külföldi leányvállalatainak, hogy Kubával kereskedjenek, továbbá azok a hajók, amelyek kubai kikötőket érintenek, hat hónapon belül nem köthetnek ki amerikai partokon.
1993-ban, amikor az országnak azonnali készpénzinjekcióra volt szüksége, legalizálták az amerikai dollárt Kubában, ami lehetőséget adott a kubaiaknak arra, hogy dollár alapú számlát nyithassanak, és valutáért vásárolhassanak. Több mint 100 iparágban engedélyezték az önfoglalkoztatást, majd megnyitották az egyéni parasztok piacait. Ismét megjelent az osztálykülönbség, az idegenforgalmi területeken pedig a kerítők és a prostituáltak. 1996-ban az Egyesült Államok még egyet húzott a gazdasági présen a Helms-Burton jegyzékkel, mely felhatalmazza az amerikai befektetőket, hogy amerikai bíróságokhoz forduljanak azok ellen a külföldi társaságok ellen, amelyek Kubában elkobzott tulajdonukat hasznosítják. Az Egyesült Államok által folytatott gazdasági háborúra hivatkozva 2004 novemberétől ismét megtiltották a dollár használatát, helyette a "PESO CONVERTIBLE" azaz a konvertibilis peso (CUC) került bevezetésre, a kubai peso megtartása mellett. Így a túrizmusban a valutás boltokban a külföldiek és a valutával rendelkező kubaiak továbbra is hozzá tudnak jutni a jobb minőségű termékekhez és magasabb színvonalú szolgáltatáshoz, míg a konvertibilis peso-val nem rendelkező kubaiak továbbra is csak a kubai peso-s boltokban tudják megvásárolni a gyengébb minőségű, sokszor silány termékeket. Az embargó ugyanakkor arra is alkalmat ad Fidel Castrónak, hogy elterelje a figyelmet a belső problémákról és a felelősséget teljes mértékben az ellenséges északi szomszédjára hárítsa, melynek erőszakossága csak tovább erősíti az amúgy is egészséges kubai nacionalizmust.
Az egyre nehezebb körülmények között élő kubaiak a forradalom kezdetétől napjainkig tömegesen próbálják meg elhagyni országukat, valamikor egész kivándorlási hullámot indítva meg. 1980-ban 125 000-en, míg 1994-ben 35 000-en próbáltak meg átjutni a Floridai szoroson, sokszor kétségbeejtő körülmények között, össze eszkábált csónakokon, de előfordult, hogy gumibelsőkön vergődve. Az Amerikai Egyesült Államok 1966-ban hozott törvényét, mely minden amerikai partra érkező kubainak tartózkodási engedélyt garantál, később módosították, tehát a tengeren érkező kubaiakat visszafordítják, de azok, akiknek sikerült a szárazföldre érniük maradhatnak. Az Egyesült Államok által ígért évi 20 000 vízum kiadása pedig 2003-ban töredékére, mindössze 500-ra csökkent. A kivándorlás nehézségeinek fokozásával valószínűleg az újabb válság kirobbantása lehet a cél, mely kényelmes ürügyet szolgáltatna, amennyiben az Egyesült Államok politikai lépésre szánná el magát.
NEMZETI SZIMBÓLUMOK
A kubai zászló
Az ország címere
NEMZETI ÜNNEPEK
Január 1. - A Felszabadulás Napja, a forradalom győzelmének napja
Május 1. - A munka ünnepe
Július 25, 26 és 27. - A Forradalom Nemzeti Ünnepe
Október 10. - A Függetlenségi Háború kezdetének napja
December 25. - Karácsony (december 26. munkanap)
KULTÚRA
A nemzeti identitás tekintetében az afro-kubai kultúra meghatározó. A történelem során Kubában a gyarmatosító spanyolok majd később a britek élénk rabszolga kereskedelmet folytattak. Egész törzseket hoztak át Afrikából, melyeket azonban nem választottak szét. Az együtt maradt törzsek így megtarthatták kultúrájukat, szokásaikat, melynek nyomait máig fellelhetjük a santeria hagyományoktól kezdve a mai szlengig. (Sokszor hallhatjuk a csak Kubára jellemző üdvözlést: "Qué bolá asere" - Mi van, haver?). Becslések szerint a lakosság 11%-ka fekete, 37%-ka fehér és 51%-ka mulatt, a társadalom azonban ennek ellenére meghökkentően egységes.
A kubai kormány kiemelt figyelmet szentel a művészetek és a kultúra támogatására. A forradalom után rengeteg múzeum és színház nyílt, tánctársulatokat alapítottak, művészeti iskolákat nyitottak. Ezen kívül több száz kultúrházat (Casa de la Cultura) építettek országszerte, melyekbe általában ingyenes a belépés. Így nem csoda, hogy a nemzetközi kulturális élet jelentős személyiségei közül is nagyon sok a kubai származású. A kiváló művészek a legkülönfélébb művészeti ágakban tevékenykednek, melyek közül a képzőművészet, film-, és táncművészet legyen szó modern táncról vagy balettról, illetve a szinművészet emelhető ki. Kubában a tradicionális zenére is nagy hangsúlyt fektetnek, igy sokunk örömére felélesztették az olyan tradicionális zenei műfajokat mint a danzón, son, bolero, mambo és a cha-cha-cha.
VALLÁS
A vallás a kubai kultúra egyik legellentmondásosabb és egyben legösszetettebb eleme. A forradalom előtt a kubaiak 85%-ka névleg római katolikus volt, noha csak 10%-kuk járt rendszeresen templomba. A forradalom győzelme után 140 katolikus papot utasítottak ki az országból reakciós politikai tevékenysége miatt, és további 400 önként hagyta el Kubát, míg a protestánsok többsége, akik a szegényebb néprétegeket képviselték maradtak, mivel kevesebb vesztenivalójuk volt. A kormány marxista-leninistának nyilvánította magát, ami egyet jelentett az ateizmussal. Az istentiszteletet sosem tiltották be és a vallásszabadságot sem töröltek el, a keresztény hívőkre azonban katonai munkatáborok vártak, hogy kigyógyuljanak vallásos meggyőződésükből. A hívők számára még nagyobb megpróbáltatást jelentettek a keményvonalas 1970-es, 1980-as szovjet évek, amikor tilos volt belépniük a kommunista pártba, nem kaphattak politikai hivatalt, és a hagyományos értelmiségi pályák is zárva voltak előttük.
A helyzet 1992-ben normalizálódott, amikor módosították az alkotmányt, törölték a marxista-leninista hivatkozásokat és a kormány világi természetére fektették a hangsúlyt. Ez megnyitotta az utat a vallásos emberek és vezetők előtt. II. János Pál pápa 1998-as látogatása alkalmával a kubai katolicizmus is megkapta a pápai áldást, így azóta egyre többen járnak templomba.
A Kubába hurcolt afrikai rabszolgák eredeti vallásos hiedelmeit átszínezték a katolikus tanok és ikonográfia. Az eredeti pogány isteneiket megtartották és áttranszformálták keresztény szentekké, ezzel végső soron új vallási hit rendszert hozva létre. Legelterjedtebb közülük a "santeria", akik követőivel mindenhol találkozhatunk Kuba utcáin, a beavatottakat könnyű megismerni hófehér ruhájukról.
SPORT
Mivel a sportot Kubában a tömegek jogának tekintik, ezért a forradalom győzelme után eltörölték a profizmust, és mára megközelítőleg hárommillióan vesznek részt Kuba szervezett sportéletében. A sport és rajongói iránti elkötelezettségből a kormány 2002-ben bevezette a kétévenkénti nemzeti olimpiát, de ezen kívül minden évben számos sportesemény kerül megrendezésre. Kuba igazi sportnagyhatalom. Világszínvonalúak a baseball, boksz, kosárlabda és röplabda csapatai.
KUBAI KONYHA
A kubai konyhát számos nemzet, köztük a spanyol, amerikai és indián kultúrák ízei befolyásolták. A hagyományos kubai fogásokban mindig számíthatunk congrira, azaz babosrizsre, amit köretként fogyasztanak, sült banánra azaz tostonéra (amely zöldségbanán és kisütve, sósan fogyasztják) valamint salátára. A saláta egy gyűjtőnév Kubában, és a nyersen fogyasztandó, felaprított zöldségek összességét hívják így. Öntettre, mártásra ne számítsunk, kizárólag borecettel és oliva olajjal leöntve fogyasztják. A kubai konyha erőteljesen húsalapú, a hús pedig a legtöbb esetben sertéshúst jelent. Csirkét is viszonylag gyakran fogyasztanak, azonban jellemzően combot, csirke mellet csak a jobb szállodákban és éttermekben szolgálnak fel. A turista központokban, szállodák éttermeiben megtalálhatók a nemzetközi konyha népszerű fogásai, azonban a frissensültek fűszerezése általában csak a sóra és borsra korlátozódik, az előzetes pácolásról ne is álmodjunk. Viszont a pizzát még a kevésbé nívós helyeken is egészen jól csinálják, abban nem lehet nagyot csalódni. A szállodákból kikerülve azonban nincs túl könnyű dolga az utazónak. Érdemes kipróbálni a kis házi éttermeket, úgynevezett paladarokat, aki azonban csak az utcán kíván valami gyors ételt elfogyasztani, az könnyen lehet, hogy éhen marad, mivel kevés a jó minőségű ételt kínáló kifőzde vagy büfé.
KUBAI KOKTÉLOK
A kubai konyha hiányosságait azonban hamar feledteti a nemzetközi szinten is ismert és méltán elismert kubai rum és az abból készült kitűnő koktélok. Az elismerés alapjául a kubai rum négyfajta desztillációja szolgál: finomított, fehér, arany és anejo. Az arany és az anejo rumok tisztán a legjobbak, a fehér rum (Carta Blanca, Carta Plata) pedig a koktélok kiváló alapanyagai. A világ több kiváló koktélja kubai eredetü, a leghíresebbek a Mojito és a Daiquiri, mely élvezetének Hemmingway is hódolt, valamint a Cuba Libre, Cubata, Cubanito és a Saoco. Érdemes valamennyit kipróbálni ha Kubában járunk.
|
|
